Tagság, helyi szervezetek, önkéntesek
A Magyar Vöröskereszt valószínűleg a legnagyobb taglétszámmal rendelkező társadalmi szervezetek (egyesületek) közé tartozik.
A 2006. évvel bezárólag Heves megyében évente 7.500-8.000 magánszemély fizette a jelképesnek is alig nevezhető tagdíjat.
Az alapszabály 2007. évi módosítása után változott a helyzet; taglétszámunk az elmúlt évben jelentős mértékben lecsökkent. Egyre kevesebb a munkahelyi szervezet, míg a települések 50%-án van regisztrált lakóterületi vöröskeresztes csoport.
Vannak kiválóan működő vöröskeresztes közösségek, melyek minden akcióból kiveszik a részüket, de sajnos akadnak olyanok is, ahol a tagok aktivitása kimerül a tagbélyeg megvásárlásában.
A térítésmentes munkát végző önkénteseink egy része sem fizet tagdíjat, viszont szabadidejét feláldozva 200 vagy 500 forintos tagdíjnál sokkal nagyobb értékű fizikai, szellemi vagy szervezői tevékenységgel járul hozzá a célok megvalósításához.
Statisztikáink szerint önkénteseink a véradások előkészítésében, az ifjúsági programok lebonyolításában, s legújabban az élelmiszersegélyezésben a legaktívabbak.
Társadalmi irányítás, testületek, jogkörök
Az egyesülési törvények és szervezetünk Alapszabályának megfelelve a Vöröskereszt megyei és területi szervezeti szintjein érvényesülnie kell a társadalmi irányításnak, ellenőrzésnek.
Az elvi iránymutatást végző testületek, a vezetőségek 5-7 tagúak; élükön a megyei elnök illetve a területi elnökök állnak. Megbízásukat a négy évente tartandó tisztújító közgyűlések küldöttjeitől kapják.
A megyei vezetőség elnöke, 1992. óta dr. Gyetvai Gyula.
Fontos szerepet tölt be még a megyei ellenőrző bizottság, mely a szervezet gazdálkodásának számviteli adminisztrációjának felügyeletén túl ellenőrizheti a mozgalmi, szakmai és vállalkozási tevékenység valamennyi mozzanatát.
A 2008. év kongresszusi év a Vöröskereszt életében, azaz idén szeptemberben sor kerül a megyei testületek tisztségviselőinek újra- illetve megválasztására is.
A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezet, mint származtatott jogi személyként működő kiemelten közhasznú szervezet, minden évben közhasznúsági beszámolót készít az előző évi tevékenységéről és gazdálkodásáról. A közhasznúsági jelentést a mérlegbeszámolóval együtt a megyei küldöttértekezlet vitatja meg, s fogadja el.
Az Ifjúsági Vöröskereszt
A Vöröskereszt mozgalomnak kezdetektől fogva kiemelten fontos területe a gyermek- és ifjúsági korcsoporttal való foglalkozás, s az ennek a munkának szervezeti keretet biztosító Ifjúsági Vöröskereszt.
Megyénkben jelenleg 8 általános iskolában és 2 középiskolában működik vöröskeresztes bázisiskola. A programokról készült jelentések szerint önkénteseink nagyobbik része az Ifjúsági Vöröskereszt aktivistái közül kerülnek ki.Különösen jól működnek az IVK- s csoportjaink Egerben, Hatvanban és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.
A megyében folyó ifjúsági tevékenységet 2008. elejétől Takács Bernadett IVK- elnök, s helyettese Magyari Anna koordinálja.
A megyei rendezvények szorosan illeszkednek az országos programokhoz, s ifjúsági területen különösen szoros a regionális szintű együttműködés. Önkéntes találkozók, táborok, képzések kerülnek lebonyolításra a nógrádi és borsodi vöröskeresztesekkel közösen. A programok lebonyolításához szinte kizárólag pályázati támogatásokat használunk fel forrásként.